Biokibernetika Kutató és Fejlesztő Kft.

 

2006. március 27-én jegyezte be a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság a Biokibernetika Kft.-t, mely a Semmelweis Egyetem első spin-off vállalkozása, és az Egyetem mellett az ügyvezető, Dr. Páli Jenő, valamint Prof. Csillag András, az Anatómiai Intézet vezetője a cég másik két tulajdonosa.
A társaság a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program keretén belül 2005-ben elnyert bruttó 24 millió forint támogatási értékű pályázatban megfogalmazott cél – Az emberi bőr szerkezeti és működési tulajdonságaival jellemezhető mesterséges tapintó- és fogókészülék prototípusának elkészítése – megvalósítására jött létre (szerződésszám: GVOP-3.3.1-05/12005-0011/3.0.).
A pályázat alapjául Dr. Páli Jenő EP 1360642 lajstromszámú, Európai Szabadalmi Hivatal által bejegyzett neuromorf mesterséges tapintó- és fogófelület nevű találmánya szolgált. E készülék az emberi bőr-érzékelésnek egy olyan új technikai megközelítését adja, amely képes az emberi érző receptoroknak megfelelő ingerületek mesterséges szenzorokból való leképezésére (›Merkel, Meissner, Pacini, Ruffini és A-delta receptorok), valamint mutatja az emberi bőr réteges és moduláris (bőrredők, barázdák) anatómiai felépítését is. A neuromorf mesterséges tapintó- és fogófelület szabadalmi leírása az oltalmi kör szűkítése nélkül kapta meg az Európai Szabadalmi Hivataltól a szabadalom megadását jelentő okiratot.
A neuromorf mesterséges tapintó- és fogófelület egy olyan neuroprotézis kifejlesztésének részét képezi, amely egy mesterséges idegkapcsolaton (›mesterséges szinapszis, dr. Páli Jenő 223490-es lajstromszámú szabadalma) keresztül közvetlen érző és mozgató összeköttetésben áll majd az idegrendszerrel.